Belégzés
Kilégzés
Belégzés
Kilégzés
Be
Ki
Be
Ki
lebegek, csak a lélegzetem hallom, bekibeki, szépen lassan, egyenletesen, mintha anyaméhben volnék, meleg a víz, csönd van, én vagyok, én vagyok, csak én vagyok. és az univerzum, a fejemben ott tágul szét minden irányba, bennem van az ősrobbanás, az első perc, az első csillag és a por. űrhajó vagyok, száguldok időn és téren át, de nem megyek sehova, az idő és tér összes pontján jelen vagyok, kvantumállapot, húrelmélet.
arra gondolok, amikor még voltál, hozzád értem, hozzám értél, te voltál a szél, én voltam a meghajló fa, kemény ágak recsegtek, ahogy nekifeszültek a szélnek, ellenálltak de meg is adták magukat, lecsupaszítottál, elvetted a leveleimet, ott álltam pőrén a magam valójában, egy kérges fa a levelei nélkül, de jó volt, körbeöleltél, simogattál, suttogtál szavakat hajlataimba
volt hogy vihar voltunk, te meg én törtél ágakat, fékevesztett dühvel tomboltál, de ellenáltam, nem törtél el, próbáltad, de nem tornádó, csak egy kis vihar vagy csupán, ami után csendesen esik az eső, elmossa a lehullott leveleket, eltakarítja a felkavart koszt és mocskot és reggel egy új nap virrad, üdén, mintha az éjjel nem óriás erők tomboltak volna
csak az orrom és a szám nem takarja víz, meg a péniszem, ahogy eszembe jut a tested, bekibekibeki, szapora a levegő
Belégzés
Kilégzés
Belégzés
Kilégzés
parancsolok magamnak
visszajön a tér
arra gondolok, aki majd leszel, értőn ölelsz, cinkosom vagy, sötétített üvegű univerzumot teremtünk, te meg én, kinevetjük a világot, ahogy kinézünk a szenvedély páráját letörölve, azon a homályos, kézhúzta csíkon keresztül, mint amikor az autóban, tudod, bepárásodik az üveg a zihálástól és hogy majd máskor, nem itt, nem most, psszt valaki megláthat, haha, kit érdekel, engem, ne csináld már
és majd ott járunk, hogy csak néznek, hogy ti már, tényleg, ott és csak bólintunk összenézve, hogy persze, ez nyilvánvaló, de nem mutatjuk, lenézésnek hatna, pedig csak egy klub vagyunk, két taggal, azért léptünk be pont, hogy.
és majd, ahogy csak mondunk egy szót, hangos nevetés vagy homályos szem vagy lángoló arc, az van belőle
és amikor ugyanott vagyunk és mégsem, hogy a másik közel van, elérhető, de most nincs rá szükség, hadd járja a saját útját, ha baj van, úgyis hívom, nem is kell, jön magától, ökörnyál rezeg a nyári szélben, nem is észrevenni, de összeköt, erős, nehéz szakítani
BelégzésKilégzés
Belégzés
Kilégzés
arra gondolok, hogy vagyok, itt a saját univerzumomban, kényelmes, csak lebegek, ki kell jönni, csinálni kell, mert ha nincs nyom, ha nem látszom, akkor nem is vagyok, fáj, fáraszt, nehéz, könnyezik a szemem az erőlködéstől, de csinálni kell, mert jobbnak és jobbnak kell lenni, hogy kész legyek, hogy ott legyek, hogy jó legyek, hogy meglegyek, ha majd hív a kürt, hogy most kell cselekedni és itt az esély, akkor nem csúszhat ki a kezemből, mert az erőtlen, gyenge
pallérozott elme és szív, marhaság, archaizáló, de ez jut eszembe, nincs mit tenni
Belégzés
Kilégzés
Belégzés
Kilégzés
arra gondolok, hogy ő van, az a kis élet, magamat láttam újjászületni benne, tévedés, ő más, külön, új entitás, de van, tükröződöm benne, meglepetés nekem, hullámhosszon vagyunk, akarom, benne akarok lenni az életében, hogy megmutassam neki, hogy kevesebb szívással is lehet, még akkor is, ha nem olyan vagy, mint ismeretlen piktorok megfestették ideálisnak az erős kéz és bátor szív és gyors lábak fiúját és lehetsz gyenge néha, nem baj, csak mindig kelj fel, az a lényeg és ne add fel, ha nem megy elsőre szépen és nem megy elsőre jól, mert sokat kell érte baszódni, az van, hiába minden, nem úszod meg
Belégzés
Kilégzés
Belégzés
Kilégzés