Igen.
Te, hogy is hívják? Tudod, az embert, aki kifogta a Moby Dicket. Ja, annyira nem fontos, majd megnézem a Wikipédián. Végül is az a kurva nagy hal a fontos. Vagy cet, vagy mi az, ne gecizz már velem, nem mindegy, hogy cet vagy hal? De. A lényeg, hogy kifogja, azt mire megvan, majdnem belerokkan. Ésközbe meg lófasz se marad belőle. A szörnyetegből. Legyőzte…őőő vagy az az öreg halász volt? Nem emlékszem.
Semmire nem emlékszem.
Végignéztem az egész kurva National Geographic tévét és
kurvára
semmire
nem
emlékszem
belőle.
Emberekre emlékszem, arcokra, illatokra, csókokra, harapásokra, mellbimbókra, pinákra, szájak érzésére a farkamon, arra az ízre, ezekre emlékszem. Szituációkra is, hogy akkor mit mondott és mi volt rajta és rajtam mi volt és előtte és utána mi történt. Meg szituációkra, amik nem történtek meg, mert hát nyilván csodák a filmekben vannak, hogy belefutsz a csajba a mcdonald’sban és pont oda akar leülni és akkor elbeszélgettek és elkéred a számát és randiztok és belédszeret és te is bele és végre nyugis életed lesz, egy jó csaj mellett, aki még jó fej is, meg kedves és baszott jó segge van.
egész kis kapcsolatokat játszok le a fejemben, hogy miként és majd mit mondok és mi lesz a vége és az hogyan, csak mindig a casus belli marad el és a beszélgetések a fejemben maradnak.
vagy csak képtelen vagyok elmondani őket a szavaimmal hebegek bazmeg mint egy tizenkét éves kamaszgyerek
ja, csapongok, persze, van benne ráció, de az én rációm, nem másé.
jah, a hal. igen.
szóval, hogy megküzdöttem a szörnnyel és az majdnem megevett. mert régen, csak így kidugta az orrát és azt hittem, hogy az egy kis valami, hogy azt úgy lehet hagyni, hogy majd lenyomod a mélybe, aztán az nem lesz. persze egy kurva eget nem hát egy nagy bálna, ha feljön, ülsz a kis csónakoddal a hátán azt pillákolsz kifelé, hogy mijazisten, hogykerültem erre a szigetre.
tudod, az egészben, mi a kellemetlen?
megfogod, téped, húzod, küzdesz vele, hogy menj el szörny, de közben akarod is kurvára, gyere kicsi dínó, játsszál velem szépen, itt a csont hozzadvissza.
és akkor bumm belebaszik, hogy a szörny, az te vagy. te is vagy. doktor dzseki és doktor hány. magadat kergetted egész végig, mint kutya a farkát.
jójó, nem vagyok ideges, megmondom, miért. merthogy megbékéltem vele, a szörny meg lett szelídítve. én magam is lettem ő és ő is lett én és így egybeolvadtunk.
nem szörny az többé, hanem, én, ÉN vagyok.
ja, hát persze, szopó, kicsit szörnynek lenni, hogy majd nem elég, hogy baszott jó segge van és még jófej is, hanem az, hogy bassza meg, szeresse a kurva szörnyeket is.
kibaszott kevesen szeretik a szörnyeket, csak úgy mondom. de sokkal többen, mint azt valaha gondoltam volna.
tulajdonképpen jó a helyzet akkor ám.
jobb nekem ez így. kicsit szörnynek lenni, de mégse küzdeni állandóan, mint valami űzött vadász, mert azt soha ne felejtsd el, hogy ha egyedül megy, akkor a vadász is űzött, a feje meg az akarata az ölése, a vágy, az űzi a vad után. miközben az meg lehet, hogy faszt se tud róla, csak pillázik a réten, de szép kis füvecske, hamm, bekaplak, a szakállas kockásinges muksó meg vergődik a bozótban, puskával, hátizsákkal. nem biztos, hogy nyerni fog.
persze, hogy semmit nem értesz, hát csak magyarázok össze-vissza szörnyekről, dolgozik a fantáziám, az mindig, termeli a sztorikat, amik aztán el is húznak a reggellel, mert kelni kell, kávét kell inni, fürödni kell, habzik a sampon a fejemen, vasalok, megyek már, megyek, de jó, hogy nem tudok nagyon késni, utazni kell, mindenki büdös azon a kurva buszon, hangosan hallgatom a zenét, akkor majd elnyomja, uhh, híd, levegő, most már jó, basszon meg az ég, hogy nem biciklivel jöttem és a történetek elkussolnak, mélyen hallgatnak, nincs okosság, csak csönd van és utána dolgozni kell.
de úgyis mindig csak a nőkön jár az eszem, ez már csak ilyen.
de visszajöttem, az a lényeg, nemigaz,