Egészen sokáig bolyongtam az áruházban, mire végre találtam egy eladót, persze nem volt ebben semmi meglepő. Mindig baromi nehéz eladót találni, ha a kertosztályon vagy, akkor biztosan a csempeosztályon magyarázza az alul-, és a hátulkifolyós vécécsésze közti különbséget egy málhamellényes, fémkeretes szemüveges, szederjes arcú úrnak, aki a fejébe vette, hogy majd ő megoldja olcsóbban. Persze majd amikor a szaros víz szivárog a csésze alól, mert nem szilózta le, az aszony megszidja és hívnak egy mestert, aki persze elmondja, hogy őelőtte mindenki csak szar, gány munkát csinál és kivételesen igaza is lesz.
– Jó napot, tud nekem segíteni? – kérdeztem az eladót. Magamkorabeli férfi, enyhén borostás, csúnyák a fogai, erős keze van, koszos körmökkel.
– Persze, parancsoljon – mondta udvariasan, kicsit meg is nyugodtam, nem szeretem az udvariatlan eladókat.
– Egy láncfűrészt szeretnék vásárolni.
– Erre tessék. Tudja, milyen célra lesz? Elektromos, vagy benzines, ház körüli munkákhoz, vagy nagyobb famunkákhoz, talán ács?
Kicsit sokkolóan ért a kérdésözön, szégyenkezve kellett bevallanom neki, hogy nem készültem fel ilyen mélységben az ügyben. Azt ő nem tudhatta, hogy egy bérelt lakásban lakom a belvárosban és egyszerűen reggel úgy keltem, hogy kell nekem egy láncfűrész.
– Nem, nem vagyok ács, csak így a háztáji munkákra kell, nem is gondoltam alaposan végig a dolgot ám.
– Ohh, esetleg van vegyestüzelésű kazán? Télen esetleg azzal fűtenek?
Hálás voltam magamban, megmentett, hiszen erre nagyon könnyű volt már az válaszolni, hogy persze, vegyestüzelésű van, de van gáz is, tudja, csak eltüzelünk ezt-azt, ócska raklapot, kapott fát, rossz bútort, azzal is olcsóbb a számla. Tulajdonképpen egész elhittem, hogy van egy házam egy Budapest környéki településen, Tárnok, vagy Etyek, vagy Martonvásár, bár az már egész messze van, két szintes, kétkocsibeállós, van egy vizsla, egy német juhász, meg három gyerek, kettőt a csajom hozott a kapcsolatunkba, elváltak vagyunk mindketten, egy meg közös, együtt nézzük a Barátok köztöt esténként, iszunk egy pohár bort, én néha sört, hetente egyszer azért még csak egymáshoz nyúlunk, néha meg elmegyünk a barátainkhoz, akiknél berúgunk és sofőrszolgálattal megyünk haza, míg a gyerekek a nagyinál vannak, az anyósomnál, hogy ne legyen gond, hogy más az apjuk.
Így, hogy ilyen szépen megegyeztünk, hogy mire kell nekem a fűrész, mutatott párat, elektromost is, meg benzinest, de igazából akkor dobbant meg a szívem, amikor megláttam az ötvenes Stihlt, tudtam, hogy az kell.
Amikor a kezembe adta, meglepődtem elsőre, hogy milyen nehéz. Tényleg ilyennel vágják a fákat, úristen, a favágók tényleg igazi férfiak, ezzel kár volna innentől vitatkozni. Megmutatta, hova kell a benzint, hova a láncolajat tölteni, én meg csak lelkesen bólogattam, próbáltam mindent megjegyezni, holott abban sem voltam biztos, hogy valaha beindítom a fűrészt. A motorfűrészt, ahogy az eladó mondta folyamatosan, motorfűrész, motorfűrész, ismételgettem magamban.
Akartam, akartam azt a motorfűrészt. Lázasan csillogó szemekkel néztem, ahogy kihozott a raktárból egy vadonatújat, bedobozolva, az én motorfűrészem. Remegő kezekkel fizettem ki a pénztárnál, nem is lett volna rá ennyi pénzem, de már mindegy volt, elvesztem, tudtam, hogy kell nekem. Lassan mentem ki az autóhoz, betettem az anyósülésre a dobozt és próbáltam megnyugodni, annyira zakatolt a szívem. Tombolt bennem a tesztoszteron, erősnek, vastagnak, szőrös kezű, bagózó, erős testszagú férfinak éreztem magam.
Azon gondolkodtam, hogy a fetisiszták érezhetnek így kicsit, a férfi, aki megvette magának élete első fehérneműszettjét, vagy a másik, aki megleste a fiatal párt szeretkezés közben, a lázas izgalom, hogy megtette, amit eddig csak álmaiban mert, mert a legmélyebb titoknál is titkosabb vágya volt, amit pórbáltt rejtegetni, maga elől is, de felszínre tört. Mert az ilyen mindig felszínre tör, ugye.
Aztán lassan lenyugodtam és hazamentünk, én meg a motorfűrész.
A nagyszoba közepére tettem le, együtt a benzinnel, meg olajjal, amit hazafelé vettem a benzinkúton. Még egy csőrös bezineskannát is vennem kellett. Kinyitottam a dobozt és ott volt benne, szétszedve, mintha csak arra várna, hogy összerakják, hogy aztán haraphassa a fát, köpködhesse szét a forgácsot, üvöltve marcangoljon, mint egy bestia, amelyik prédát talált, fröcsög a vér, szakadnak a belek, húsba tép a fog, hogy a végén csak csontok maradjanak, vagy azok se, ha rozsomák volt a támadó. Minden volt hozzá a dobozban: villáskulcs, láncfog-reszelő, látható volt, hogy olyanoknak találták ki, akiknek nincs idejük azzal szórakozni, hogy a pickup csomagtartóján lévő ládából előkeressék a tizenhetes kulcsot, menni kell, dolgozni kell, időre megy, termelni kell.
Csendes áhítattal szereltem össze, lépésről lépésre, ahogy az útmutató mutatta, beállítottam a láncfeszességet, feltöltöttem benzinnel, olajjal, majd a komód tetejére raktam. Ott feküdt, a fehér-narancs testével, a szunnyadó szörnyeteg, engem nézett, mint valami szárazföldi narvál, a módosult és halálos orrával. Nem mertem beindítani, azonnal feljelentettek volna a szomszédok, ki az az állat, aki lakásban motorfűrészel kora este, késő volt már ehhez. Azon gondolkodtam, hogy majd a hét végén kimegyünk az erdőbe és keresünkk valami kidőlt fát, ott majd beindítom, aztén ha jön valaki, akkor megmondom, hogy én csak motorfűrészelni akartam, a fa nem kell, be se férne egy hármas mazdába, inkább mutassanak egy helyet, ahol motorfűrészelhetek, esküszöm, nem bántok senkit, de motorfűrészelnem kell. Azt képzelem, hogy majd megszánnak és elmegyünk valahova az erdőben, rámutatnak egy nagy rönkre és csak annyit mondanak a láthatóságimellényes, munkavédelmisisakos emberek, hogy tessék, ha ez minden vágya, ezt apríthatja. Talán még egy erős, kockásinges pasas tanácsokat is ad, hogyan csináljam, ekkora hasábok kellenek, így rúgod el a lábaddal a rönköt, átforduljon, tessék egy sisak, egy mellény, egy kesztyű, meg egy szemüveg, meg ne sérülj itt nekem, figyelj oda, le ne vágd a lábadat.
Ahogy ezt eldöntöttem, valahol mélyen tényleg híve benne, hogy így fog történni, meg is nyugodtam teljesen, kedd volt, készültem fejben a hétvégére, amikor majd megyek motorfűrészelni az erdőbe, nekiálltam a szokásos dolgaimnak, fürdés, fogmosás, satöbbi. Néha ránéztem, lelket simogató büszkeséggel, hogy ő az enyém, az én fűrészem, senki sem veheti el tőlem.
Kinn állok az udvaron, a kutya lihegve várja, hogy eldobjam a botot, a vizsla, a másik lustán veszi tudomásul, nem zavartatja magát, úriasan néz rán a fenyőfa árnyékából. Eldobom neki, visszahozza, leteszi elém, megsimogatom, jó kutya, majd elrakom a botot, vége a játéknak. Bemegyek a házba, csend van, a gyerekek a nagyanyjuknál. Az ebéd az asztalon, húsleves, rántott hús, szokás ez nálunk, hoztuk magunkkal otthonról, amúgy nem eszük nagyon nehéz ételeket, valamifajta modern konyhát viszünk, mondhatnám egy állófogadáson egy újonnan megismert párnak, tán még össze is kacsintunk velük, méregetjük őket, ők is minket, modern világban élünk, még akár egy privát buli is összejöhet, volt már ilyen, nem sokszor, de nem bántuk meg, néztem, ahogy Zsuzsát egy másik férfi keféli, miközben annak a felesége rajtam ül és hangosan nyög, nem mintha kettesben nem lett volna jó, nagyon is jó volt, de néha megfűszerezzük a kapcsolatunkat, ne laposodjon el, egy ilyen élmény hetekre felvillanyozott minket, én sokáig éreztem még az idegen ízt a számban, ő remegve gondolt vissza, milyen két férfival.
Éhes vagyok, lapátolom az ételt, nem jó szokás, de nehezen tudok lejönni róla, igyekeznem kéne pedig, mindig megfájdul a hasam a végére, észre sem veszem, hogy Zsuzsa alig eszik, csak amikor végeztem. Rámnéz, szemében fájdalom, azonnal tudom, hogy baj van. Nem kell nagyon noszogatni, mondja, hogy szeret, de már nem úgy, hogy valaki más lett, hogy nem ismerem, hogy hasonlít rám, de mégis más. Nem nagyon hallom, mit mond egy idő után, csak nézem a vörös haját, a csillogó fekete szemeit és nem hiszem el, amit mond, nem akarom elhinni, miközben persze tudom, hogy az igazat hallom, azt is tudom, hogy valami eltört, megroppant, nem most, régebben, talán amikor néhány éve elvetélt, hogy készültünk a második közös gyerekre, a kölkök is, mindegyik, aztán ott maradtunk üresen, a tompa, néma fájdalmunkkal, amit sohasem tudtunk feldolgozni, megbeszélni se nagyon, néha arra ébredtem, hogy álmában sír és közben azt mondja, kicsikém, kicsikém és átölelem és mindketten sírunk, mert nem tehetünk mást, csak ez megy,
Kimegyek a kamrába, fát vágni, mondom neki, azt mondja nem kell, van elég, de csak ismételgetem, megyek, vágok fát, kell, legyen elég.
Csöngetnek, leállítom a fűrészt.
Két rendőr áll az ajtóban, kezük idegesen a pisztolytáska közelében, kérdik, uram, minden rendben, bejelentés érkezett, hogy nagyon hangos tevékenységet folytat, meg kell kérnünk, hagyja abba. Bejöhetünk, kérdezik, bólintok, meglepvee nézik a komód maradékát a nagyszobában, a láncmarta lyukakat a parkettában, látszik, hogy érzik a kétütemű motorból jövő kékes füst szagát. Én csak állok ott, egy szál gatyában, lábaimnál a fűrész, most csendben van. Rámnéznek, tudják, ezt el kell vennünk uram, ha nem bánja, még kárt tesz magában, orvost ne hívjunk, jól van? Igen, jól, csak rosszat álmodtam, sajnálom. Azért ezt most elvisszük, ha nem bánja, bólintok, nem bánom, tudom, hogy így jó, üveges tekintettel nézek utánuk, elvitték a motorfűrészt, a benzint is.
Elkezdem összeszedegetni a darabokat egy kukazsákba, szétszakad iratok, van, amit még össze lehet ragasztani, kacatok, fadarabok, fényképek, amin én vagyok, meg valami csajom, mindig ketten, sose voltunk többen.