felfelé

 Innen már csak felfelé van. Innen már csak felfelé van. Innen már csak… Minden reggel ez a mantra, felkelés, gép bekapcsol, bambul belefelé az internetbe. Majd fürdök, majd fogat mosok, majd. Minden mozdulat nehéz, mert nincs miért.

 
Amikor elvesztettem a munkámat, még bizakodtam, majd lesz valami, okos vagyok, jó szakember, hát miért ne volna? Az első napok milyen jók voltak, otthon lenni, akkor vagyok másnapos, amikor akarok, nem zavar senki sem. Először a kocsmázásokat unja meg az ember. Aztán a tévét, aztán a könyveket, aztán az internetet, aztán mindent. Még a kormányt szidni se jó egy idő után, pedig gyűlöletben nagyok vagyunk. Már csak az marad, hogy néhány naponta kiveri, mert azt kell, hátha beesik valami, szokásnak se rossz, el lehet menekülni pár percre a valóság elől, azzal kúrsz, akivel akarsz, lehetnek akárhányan, minden vágyadat kiélheted. Legalább nem kell emlékezni az utolsóra, szállodai szobában, bénázás, feszkó, kellemetlen maszatolás, csak hogy meglegyen, annak is akkor lett vége, sajnos most nem vagyok alkalmas hosszú kapcsolatra, ne haragudj, nem haragszom, csak még veled fogok álmodni hosszú hónapokig, bassza meg, mint a kiugrott dohányos a doboz pirosmarlboroval, nincs, nem szabad, de kell.
 
Innen már csak felfelé van.
 
Aztán meg dolgozol. Fos pénzért, de legalább valami, nem fogsz éhenhalni, arra elég, meg csinálsz valamit, olvasol, fordítasz, megírod, jöhet a következő, mindegy, mi dinótojást találtak kínában, új csipet fedeztek fel, beindult a nagy hadronütköztető.
 
Innen már csak felfelé van.
 
Visszatérsz, lesz meló, persze ismerősön keresztül, nyomod, ötletelsz, csinálod, ugyanaz, mint régen, ugyanaz a hely, ugyanaz az érzés, ugyanolyan emberek. Befogod, a szád penge, arra gondolsz, hogy jó ez, hogy van, adnak pénzt, kurva vagyok, nem sírok, majd megyek az Intercontinentalba még melózni, ott legalább elhihetem, hogy nem az vagyok, ami.
 
Innen már csak felfelé van.