Leves

 – Kérsz levest?
Süket csönd, a férfi elmélyedt a Nemzeti Sportban, magában a Fradit szidja, micsoda falábó banda, így kikapni és az elnök is elmehet a picsába. Az újság az asztalon kiterítve, a román ülőgarnitúra kényelmetlen, mégis itt szeret olvasni. Háromnegyed tizenkettő van, szombat, lassan ebédidő.
– Lajos! Kérsz levest?! – süvölt fel a felesége.
– Mi? – néz fel az újságból, látszik a szemén, hogy nagyjából van csak fogalma arról, hol van.
– Az úristen megáldjon, azt kérdeztem, hogy kérsz-e levest? Akkor megmelegítem, csak mondd már meg! – a merőkanál nagyot csendül, ahogy odakoccan a konyhapulthoz. Nem lehet mondani, hogy odacsapta az asszony, nem, csak jelentőségteljesen letette
– Kérek, persze – süllyed vissza az újságba a férfi. Kopaszodik, fejközéptől, ahogy kell. Samjong melegítőben van, meg egy Super Sport feliratú pólóban. Zoknija kinyúlt, kicsit ki is lóg a papucs elején.

Belobban a láng a kis gázégő alatt, a nő odateszi a levest, kislábosban. Piros, persze, örökölték, csak a bonyhádi az igazi, ma már nem lehet ilyen jó lábosokat kapni. A teflon meg úgyis rákkeltő. Húsleves, répa, gyökér, zöldség, sertéscsont.

Megbolondul a telefon az asztalon, a Radetzky-marsot csipogja, a kijelzőn név, Anyu. A férfinek fel sem tűnik, elmélyülten olvas. Az asszony odalép az asztalhoz, felveszi.
– Csókolom, anyuka, igen, itt van, adjam? Rendben, megmondom neki, persze, én is puszilom magát – eltartja magától a készüléket, megnyomja a piros gombot. – Lajos, anyád üzeni, hogy holnap menj át, kaszáld le a füvet.
– Mi?
– Mondom, anyád üzeni, hogy holnap menj át és kaszáld le a füvet! Süket vagy?
– Dehogy vagyok süket, nem kell velem kiabálni.
– Nem kiabáltam, csak nem figyelsz ide.
– De, figyelek, nem látod?
– Sose figyelsz ide, állandóan csak azt a kurva újságot bújod, mintha lenne bármi értelme. Nincs is foci már, mit olvasod azt a szart?
– Azt olvasok, amit akarok, engem érdekel.
– Persze, azt olvasol, amit akarsz. Felőlem! – fordul vissza a nő és megkavarja a levest. Hideg még, egyben áll a zsír a tetején, kis lemezkékben, mint a békanyál a tavon, csak ez fehéres-sárgás.

A férfi visszamélyed az újságba. Megzizzen a lap széle, remegni kezd a levegőben, zajt csap. Leteszi.
– Neked meg mégis mi bajod van? Az a baj, hogy elolvasom az újságot? – kérdezi a nő hátától. Amaz visszafordul.
– Hogy nekem mi bajom van? Neked mi bajod van! Azt se tudod, hol élsz, mit eszel, hát mintha nem ezen a földön élnél? Mindent háromszor kell megkérdeznem, mire idefigyelsz! Persze, olvassál csak nyugodtan! Meg nézzed azt a kurva Eurosportot egész nap, más se érdekel!
– De igenis érdekel, csak soha nem mesélsz, csak vitatkozol velem állandóan.
– Én? Veled nem lehet beszélni, te szerencsétlen! Az nem beszélgetés, hogy mondok valamit kétszer és rávakkantasz valamit! Ennyi erővel vehetnék egy kutyát is, azt legalább meg lehet tanítani valamire!
– Jó, akkor vegyél egy kutyát.
– Nem akarok kutyát, a férjemet akarom, nem érted, mi? Nézz magadra, itt ülsz, mint egy rakás szerencsétlenség, mintha 70 éves lennél, pedig alig múltál ötven! Úgy is nézel ki, meg úgy is viselkedsz! Sosem vagy rendesen felöltözve! Eleve, sose megyünk sehová, csak itthon ülünk és meresztjük a seggünket! Régen bezzeg eljártunk kirándulni, meg szerte az országban!
– Régen még Andris is itthon lakott.
– És a gyerek kell ehhez? Mi ketten már nem is mehetünk el? Azzal se tudod, mi van! Meg tudod mondani, hogy hívják a barátnőjét? Nem, mi? Persze, hogy nem.
– Noémi?
– Az kettővel ezelőtt volt, Kata, érted, Kata. Jellemző.
– Jönnek-mennek ezek.
– Ja, két éve ő van, lehet, hogy össze is fognak házasodni.
– Jó, oké.

Beáll a csönd. Lajos rezignáltan az újságjába süllyed megint. A leves percegni kezd, melegszik lassan. Az újság megint az asztalra fekszik, a férfi felnéz.

– Én nem vagyok így boldog.
– Mi? Mi az, hogy nem vagy boldog? – kérdez vissza az asszony
– Nem vagyok az és kész.
– Magyarázd ezt meg nekem.
– Nem tudom. Csak azt érzem, hogy nem vagyok boldog. Nem veled van a bajom, hanem ezzel az egésszel. Az egész kurva lakóteleppel, a dögmeleg lakással, meg mindennel.
Az asszony döbbenten néz.
– Mégis, akkor mit szeretnél?
– Azt nem tudom. Mást.
– De hát én ezzel most mit kezdjek? Itt ülsz, majd közlöd, hogy nem vagy boldog. Mit akarsz? Más nő van a dologban? Mert ha igen, hát kúrj, akivel akarsz, engem nem érdekel, majd megbirkózom vele valahogy. Azt hittem, legalább a szex rendben van köztünk, még.
– Nincs másik nő, nem is kell. Nekem te jó vagy. Csak ezzel az állóvízzel van a bajom. Itt vagyunk 10 éve, ülünk a meleg fosban, van egy autónk, meg egy panellakásunk. Minden nap bemegyek dolgozni, megcsinálom a munkám, kilectől ötig, hazajövök, eszünk, nézem a tévét, alvás, másnap ugyanaz. Ebből van elegem.
– De nem tudod, mit akarsz helyette.
– Nem.
– Hát keress másik munkát.
– De mit? Öreg vagyok, nem kellek én sehova máshova, meg aztán csak ehhez értek. Meg is fizetnek jól. Csak fáradtnak érzem magam.
– Költözzünk egy házba? Végülis, ha eladjuk a telket, meg ezt a lakást…
– Nem tudom. Inkább a gyereknek kéne venni valamit, nem?
– Hát eddig én is ezt gondoltam.
– Akkor meg.
– Könyörgöm Lajos, hát bökj már ki valami értelmeset! Váljunk el és házasodjunk megint össze, vagy mi az isten?
– Marhaság.

Megint csend. A leves már zubog a kislábosban. Az asszony a férjét nézi. Csak végtelen ürességet lát a szemeiben. Elszomorodik. Folyni kezdenek a könnyei.
– Lajos, én ezt nem értem. Én eddig azt hittem, minden rendben van, csak kicsit szétszórt vagy. Most meg azt mondod, nem vagy boldog. Mióta?
– Azt hiszem, sose voltam igazán.
– És ezt csak most mondod?
– Most jöttem rá.
– Most, itt az asztalnál, Népsport olvasás közben?
– Nemzeti Sport.
– Mindegy!
– Nem mindegy. Néhány napja.
– És azóta ezen rágódsz?
– Igen.
– Utazzunk el valahova? Az jó lenne?
– Nem tudom, biztos.
– Könyörgöm, valamit bökj már ki!
– De hát ha egyszer nem tudom!

Az asszony felkapja az újságot, összetekeri, hisztérikusan csapkodni kezdi vele a férjét. Az meglepődve nézi.
– Nem tudod, mi? Csinálom neked az ebédet, te meg kijelented, hoyg szarul vagy, hogy nem vagy boldog! És ennyi! Nem mondasz semmit, mitől lenne jó, csak ülsz itt és azt ismételgeted, hogy nem tudod! Ki vagy te, he? Hát mit követtem el uram, hogy ez jutott nekem?
Hangosan becsapódik a konyhaajtó, ahogy a nő kirohan rajta, be a szobába. A férfi feltápászkodik, nehézkesen, utánamegy. A szobában az ágyon fekvő nőt némán rázza a sírás, a háta rázkódik. A férfi nekitámaszkodik az ajtófélfának, nézi. A nő negyvenkilenc. Szerencsés alkat, egy gramm felesleg nincs rajta, alig ereszkedtek meg a dolgai, ami nem nagy, az nem is lóghat. Még mindig szép, egy tízest letagadhatna. Kisfiúcskák udvarolnak neki a boltban, ahol pénztáros. A férfiben felhorgad valami, amit nagyon régen érzett már.
– Erika, szeretlek – mondja halkan. A nő lassan felé fordul, csillog a szeme a könnytől.
– Mi?
– Azt mondtam, hogy szeretlek. Ne haragudj.
– Ezt most, így mondod? Évek óta nem mondtad nekem, hogy szeretsz.
– Pedig szeretlek.
– Én is szeretlek téged, te szerencsétlen – mosolyodik el a nő. – És nem haragszom.
– Nem ezért ne haragudj, hanem mert eltékozoltam az életedet.
– Nem tékozoltad el.
– Dehogynem. Milyen jó nő voltál, sokkal többre vihetted volna, mondjuk Pesten.
– Mi, lettem volna kurva?
– Mindig is okosabb voltál nálam, meg határozottabb. Neked egy gazdag férj járt volna, nagy házzal.
– Az isten áldjon meg már, tényleg, hát én hozzád mentem! Kit érdekel ez ma már!
– De még mindig jól nézel ki, még tudsz mit kezdeni az életeddel.
– De nekem így jó! Én csak annyit szeretnék, hogy néha mozduljunk ki itthonról, meg ne csak az Eurosportot nézzed!
– Jó.
– Akkor jövő héten elmegyünk valahová?
– El, igen.

A férfi odamegy, átöleli az asszonyt. A szeme még mindig üres.
A konyhában elforrt a leves, a répa odakozmált, de senkit sem érdekel.