– Figyelj, tudod mi ebben a jó?
– Mi? Miben? – kérdeztem vissza, mert nem figyeltem oda, elkalandozott a tekintetem.
– Hát a fiatal csajokban, ezt magyarázom
– Na mi?
Gergő régi barátom volt, néha megittunk egy sört, az a fajta ismeretség, ami közepes erősségű kapcsolat, nem tengermély barátság, de az ismerős státusznál mégiscsak több. Az ilyenben az a jó, hogy évekig kitart, nem változik. Nem járunk együtt nyaralni, de néha, egy-két havonta meginni egy sört: éppen megfelelő.
Jól nézett ki, már persze a harmincnégy évéhez képest. Kezdett tokásodni, azt borostával takarta el, de nem volt meghízva. Mostanában különösen felvitte az isten a dolgát, középvezető lett. Így kívülről nézve tulajdonképpen egész hasonlóak voltunk.
Valahogy minden beszélgetésünkben a csajokra terelődött egy idő után a szó, persze, meg a szarásra, ha már eleget ittunk, férfiak egymás között, jellemző. Nem volt egyikünknek sem családja, vagy igazán állandó, megragadt csaja, csak közdöttünk, mint malac a jégen. Küzdöttünk… Persze, szóval ő csak cserélgette a csajokat, én meg minden olyan nőbe beleszerettem, amelyik egy kicsit szart a fejemre és lehetőleg jó zakkant volt. Sikerült természetellenes vonzódást kialakítani az ilyen típus iránt, amelynek legtöbbször az lett az eredménye, hogy megzuhantam a faszba, ők meg továbbálltak.
– Szóval az a fasza bennük, hogy még nincsenek kicsinálva, érted? Nem rohangálnak lobogtatva a kisebbségi komplexusukat, hogy ők ráncosak, meg öregek, meg nem szereti őket senki. Olyan egészségesek, érted?
– Értem – Közben azt gondoltam, hogy még hányszor kell vajon elmondanom, hogy értem, nem kell minden mondat végén megkérdezni. Sosem sikerült erről leszoktatnom. Most meg már nem is próbálkozom, minek, lehet, hogy még hiányozna is, ha abbahagyná.
– Én tényleg nem is értem, hogy mit eszel ezeken a nőkön hallod, de tényleg. Mind le van robbanva, érted? Arról meg nem is beszélve, hogy ott a gyerek, már ha van, akkor az a para, ha meg nincs, akkor meg az, mert akkor meg meg van hülyülve, vagy eleve hülye is volt.
– Ühüm – dünnyögtem, érdeklődést színlelve, persze máshol járt az agyam. Egész pontosan a szememből kiindulva, a válla fölött mintegy húsz centivel elhaladva, olyan három, három és fél méterre, ha mérnöki pontossággal lehetne meghatározni.
A nő, akit néztem, az a típus volt, amelyikről elsőre nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, vagy sem, ami persze, az eddigi tapasztalataim alapján leginkább azt jelentette, hogy de, csak közben megszólalt a vészcsengő. Olyan harminc-közepes lehetett, pont az esetem. Hasonlított valakire. Egy híres, francia színésznőre, annak az énekesnek a lányára, ő is ez a típus volt, a megállapíthatatlan. Szép, de van benne valami, mint amikor az egyszerű zenében van egy félhang, ami elsőre nem illik oda, de aztán rájössz, hogy aki írta a dalt, az jobban ismer, mint te magadat és az bizony ott kell, hogy legyen, mert úgy lesz egész, csak meg kell szoknod.
Próbáltam a szemébe nézni, de nem nézett fel, így csak méregettem. Érdekesen volt felöltözve, látszott, hogy nem tizenkettő egy tucat. Amikor azt mondom, érdekesen, akkor persze nehéz kitalálni mire gondolok, szóval egy törékeny, kis nő láthatóan nagy cuccokban, amik kicsit pasisak is, aztán mégis iszonyú jól áll neki.
Huhh, felnézett.
Elmosolyodtam.
Elmosolyodott ő is.
Jó, és akkor most? Na igen, ez nem megy nekem, hogy akkor, mintegy Clint Eastwood módjára odamenjek és leterítsem, mint valami nagyvadat. Ehelyett megy a bénázás, meg a kiderítem, kicsoda és akkor megpróbálok levelezésbe elegyedni, aztán vagy sikerül valami, vagy nem.
Ez van, már azt hiszem nem fog változni.
Lesütöttem a szemem, otthagytam. Majd gondol valamit és minden bizonnyal igaza is lesz.
Visszatértem fejben Gergőhöz.
– Figyelj, azt azért vágod, hogy ezt nem direkt csinálom? Ezek a nők vonzanak és kész, mit tegyek. Nem bírom a húszéves csajokat, az van. egyszerűen gyerekek még, vagy megváltják a világot, vagy hisztiznek valamin. Aztán nekem kell elmagyaráznom mindig, mi hogy van. Én nem akarok az apukájuk lenni, nekem agyban, életkorban, tapasztalatban megfelelő partner kell. Csak ezek meg ki vannak purcanva, igen, én meg azt hiszem, hogy na majd én megoldom és majd sikerül, amibe másnak beletört a bicskája. Aztán persze az a vége, hogy jön valami faszi, jó kocsival, aztán, mintha nem is lettem volna.
– Ezt mondom neked én is. Barna, bazmeg, ne csináld már. Erről kéne leállnod. A mostani csajom húsz éves és nem hisztizik, és nem váltja meg a világot, és van esze is. Persze, van amikor elő kell venni az idősebb pasit, de legalább tudod, mit miért csinál, meg nem játszmázik össze-vissza. Attól bírok én is a falnak menni, eljátszom a nagyasszonyt, vagy a kislányt, vagy a naívat, vagy a kurva okosat, aztán persze mögötte meg semmi, érted, nem is olyan. Azt meg már persze nem is mondom, mennyire más a szex egy ilyen csajjal, érted.
– Értem, hát – mondtam elmosolyodva.
– Na, ezt mondom. Huhh, – sóhajtott – hagyjuk is ezt, kár erről ennyit beszélni. Kézeld, voltunk a céggel a múlt héten egy olyan sztékezős helyen, besza-behu, hallod. El kell majd mennünk oda egyszer, hibátlan, a médiumnak rózsaszín a közepe, nem véres, de nincs is átsülve és ilyen szarvasgombás szószt adnak hozzá, na, mondom, hibátlan.
Ezzel áttértünk a zabálásra, ahogy ez szokott lenni, majd még két sör, aztán a klotyóetika jön, meg a politika, ahogy az mindig van.
Amikor legközelebb arra néztem, a nő a fura ingében és a finom ráncaival már nem volt ott.
