Emlékszel még, ahogy a Terminátor végén kialszik a piros fény a szemében? Megvan? Szépen lassan elhalványul, nem úgy, ahogy egyébként a piros fények szoktak, a lakásban, például. Most ez miért jutott eszembe? Ja, tudom.
Szóval pont úgy múlt el a motivációm, meg az érzéseim is. Egyszer csak, tudod, azt vettem észre, hogy már nem érdekel. Egy kicsit sem. Kivel, mit csinál, hol és mikor. Ja, tudom, szerinted csak tagadom, pedig erről szó sincs.
A baj ott kezdődött, hogy aztán túlságosan belejöttem. Lassan minden iránt megszűnt az érdeklődésem, nem érdekelt a Magyar Narancs, aztán nem érdekeltek a komoly könyvek és aztán lejöttem a zenéről is. Minden este azzal telt, hogy fogalmatlanul kapcsolgattam a tévét és nagyon sajnáltam magam. Aztán már azt sem, mert nem érdekelt. Dolgozó, evő-alvó-szaró biorobottá képeztem magam, mint valami tengerészgyalogos. Jó, oké, ennek volt jó oldala is. Képtelenség elmondani, mennyire jó érzés, amikor például az emberek sem érdekelnek. Úgy mész el a koldus mellett, mintha levegő lenne, a hangosan röhögő ostoba gimnazista fiúkat sem nézed már le, nem jutnak el a füledig a legújabb hódításaikról kitalált történetek, amiknek persze a lényege az, hogy mindegyik végén óriásit keféltek, dugtak, szeretkeztek, folytathatnám.
Aztán úgy döntöttem, hogy ennek vége kell legyen, ennek a poros motiválatlanságnak, hogy minden olyan szürke. Oké, oké, de mit lehet, tudod, nem úgy van az, hogy mittudomén, csak úgy beleszeretsz valakibe. Megint nekiálltam, erővel, narancsot olvasni, meg komoly könyveket. Ide-oda felböffentettem a véleményem, aztán szórakoztam a reakciókon, nincs szórakoztatóbb ennél, írsz valami direkt mélyenszántót, aztán nézed a sok igenlő mentális kutat meg a trollokat, elvannak egymással, kicsit olyan, mint egy ilyen szellemi Farmville.
Jó, az persze, az nem változott, hogy egyedül. Mármint, á, hogy mondjam? Szóval egyedül lenni nem azt jelenti, hogy nincs kivel basznom, nyilván azt is, hanem hogy nincs a közelemben egy hozzám hasonló agy, akivel aztán, mint a Macskabölcsőben, hogy összedugjuk a fejünket és kifordul a világ a sarkából, persze, röhögj, nyilván, ha másunkat dugjuk össze, akkor is. Munkahelyen sem nagyon, persze, más világ, senkire nem tudok és akarok rosszat mondani, de nem a barátaim és ez így van jól.
Jó, hagyd már, a hülye kérdéseiddel, ez is elég volt, hozzál inkább még egy jägert meg sört, te vagy a soros, aztán beszélgessünk csak úgy a csajokról. Képzeld, a múltkor láttam egy nőt, tisztára a Charlotte Gainsbourg jutott eszembe róla, bár rengeteg vodka volt bennem, de aztán máshol is megnéztem és még mindig. Igen, nekem van kírva a Facebookra, hogy szerelmes vagyok Charlotte-ba, de már régóta. Nem, nem látok mindenkiben francia színésznőt.
Na, most vannak kevesen a pultnál, elmegyek pisálni, te meg hozz még sört, meg jägert.