– Te ebben a házban laksz? – kérdezi tőlem a taxis, nem sokkal azután, hogy beszálltam az öregecske Mercijébe.
– Igen, itt -válaszolom neki.
– Nem sok itt a cigány? – kérdezi. – Már csak azért kérdezem, mert nemrég még itt laktak a romos házakban, de azokat látom, lefalazták.
– Nem, egy család lakik, de azokkal sincs gond, olyan a tisztaság náluk, hogy a földről enni lehet és balhé sincsen – cáfolok rá a sztereotípiákra. – Egy lóvés csávó lakik itt a családdal, meg a gyerekeivel.
– Nem ilyen türkiz Audija van?
– De.
– Ja, hát az az Árpi, meg gondolom az asszony, a nagyseggű Ildi! – mondja a sofőröm és nevet. Azonnal felismerem a szomszédaimat, ennél pontosabb leírást nem nagyon lehetett volna adni róluk.
– A fickó lányokat futtat, onnan van a pénze, de korrekt, ismerem, nem balhézik soha és a csajokat is rendben tartja, meg vannak becsülve rendesen.
Egyszerre világos lesz minden. Mindig lebzseltek ott mindenféle fiatal lányok a lakás körül, akik láthatóan nem tartoztak a családhoz, hát itt a válasz.
Amkor odaköltöztem, még minden máshogy volt. A lakás romos, a szomszédok meg egy fiatal, egyszerű párocska. Na ők hangosak voltak, ahogy éjjel rendszeresen ölték egymást, hallani lehetett, ahogy a srác hideg vízzel locsolja a csajt a kádban, amikor az bekattant. Velük összetűzésem is volt, amikor a lány megesett, akkor egy éjjel, amikor épp vendégeim voltak, ment a basztatás, hogy hangosan csukjuk be az ajtót, a zasszonynak pihennie kell.
Aztán egyszer csak elhúztak, hogy még furább brigádnak adják át a helyüket. Két fiatal fiúcska, meg egy szőke lány költözött be abba az igen pici lakásba. Az egyikük apja, idősebb, megfáradt úr, sztk-keretes szemüveggel, simléderes sapkában, még be is kopogott, bemutatkozni, hogy majd a fia fog itt lakni nemsokára. Vállat vontam, a ház alaposan gyűjtötte a szemetet, hogy ki költözik be, kit érdekel. Béketűrő ember is vagyok, meg le is szarom a szomszédaimat magasról, míg nem másznak bele az életembe.
Ők nem másztak.
Néha kinn dohányoztak a folyosón, volt, hogy ittak is, jöttek haverjaik. Akadt olyan is, hogy hajnaltájt, amikor hazaértem, át kellett lépnem egy folyósón alvó embert, aki ott aludt. Átléptem, aztán bementem a lakásomba, úgyis be voltam már nyomva.
Egyszer csak a három fiatal eltűnt. Egy, két hétig nem is furcsállottam az ügyet, mindenki oda megy, ahová akar. Azonban, ahogy a napok, meg a hetek teltek, felvontam a szemöldököm, nem szokás csak így felszívódni, minden előzmény nélkül. A lakás ráadásul tárva-nyitva, nem is kellett hozzá sok idő, hogy valami népség telepedjen be. Őket aztán valaki elhajtotta és rács került az ajtóra, de a fiatalokat nem láttam többé, mintha a föld nyelte volna el őket.
Aztán az egyik nap megláttam a szőke kislányt, talán 18, ha lehetett. Hol, hol, hát Árpiéknál. Nappal járt arra, de így is feltűnő volt az erős smink nyoma, meg a láthatóan megcsinált haj a régi copf helyett. Ráköszöntem párszor, mindig illedelmesen visszaköszönt.
A taxis autójában megértettem, hogy Árpi immáron jól tartja a lányt, megvédi, ruházza.
A srácokról soha többé nem hallottam.