Nyolc rohadt másodperc. Néha öt. Megáll az idő egy pillanatra, egy mély alámerülés és vizes leszek, mert elmerültem. Szemekben. Van olyan, hogy szerelem első látásra? Fenét. Van olyan, hogy uhh, vele még dolgom lesz? Hogyne. Nyolc másodperc alatt eldől, hogy itt van, itt van újra, elragad, majd úgyis kicsinál.
Mindenkinek van addikciója, nekem ez, innentől gyors autóval, padlógázzal száguldok a szakadék felé.
Vörös a haja, kék a szeme. Szőke a haja, barna a szeme. Enyhén husi, nagyon vékony. Egy gyerek, két gyerek. Nincs esetem, nem kinézetre megyek. Van esetem, a tükörképemet keresem. Jó. Csillog a szeme. Az enyém is. Tudom, hogy nekem annyi. Megoldom, hogy megismerkedjünk, már bénázok. Erős, nem működik az önbizalmam tökéletesen, pedig van. Bizonytalanságban tart, küzdök keményen. Ha küzdök, értékelem. Megbecsülöm. Odavagyok. Nyereg. Csók, szex, akármi. Boldog vagyok. Végre ért valaki, végre értek valakit. Tudok vele beszélni, meghallgat és meghallgatom.
Aztán a szokásos. Mellébeszélés, leginkább hallgatás. Magammal beszélgetek. Erőlködöm. Drama queen leszek. Béna. Nem érti, hogy mi bajom, nem értem, hogy miért nem érti. Sértő vagyok, fulladozom az önsajnálatban. Fogalma nincs róla. Nem hallod, üvöltök, lenn a mocskos utcán.
Megunom magam, összeszedem, radar bekapcsol. Újra a régi vagyok, ami nem akarok lenni, de menni kell a dolgoknak.
Nyolc másodperc. Újra kezdődik majd minden. Nirvána? Minek.