Kevés dolog van, ami összeköti a teljes emberiséget.
Mindenhol van hangya és pók.
Mindenhol vannak kurvák.
És mindenhol van kajaszag.
A fáradt vasárnap délelőttök nehéz rántotthús-illata a folyosón. Megvan a budapesti régi bérházban és megvan az elegáns toronyházban is. Mert az olaj szaga, amiben sül a hús, kiszökik és önálló útra indul. Végigmegy a házon, kiköt az ágyadban, ahol épp a tegnap esti delíriumból lábadozol. Ahogy elindulsz otthonról és megcsap a másodikon. A McDonald’s előtt, ahol tinédzserek állnak sorba Big Mac menüért. Az utcai sütödésnél Bangkokban.
Ahogy elindul, szörnnyé válik, lehántja magáról a fűszerek, az alapanyagok illatát és szag lesz belőle, egyre nehezebb. Bejut az orrodba és ökölcsapást mér a gyomrodra. Beleeszi magát a ruhádba és nem szellőzik ki, még a cigarettafüstnél is rosszabb. A legjobb étel látványát is b-kategóriás horrofilm jelenetévé változtatja, abban a pillanatban soha többet nem akarsz enni.
Kelet-Európában, a világnak ebben a súlyosan retardált részében ehhez egy dolog biztosan kötődik: a panel. Zsíros bajszok, ócska pólók, koloniál szekrénysor és az a kicsi konyha, ami nyáron valódi pokollá változik, benne a kiszabadulni készülő szaggal. Húsleves, rántott hús, krumplipüré, csemegeuborka. Minden rohadt vasárnap ugyanaz, az ötlettelenség fényes győzelme az életen.
Patás ördög, Vénusz a neved.