Kapitány vagyok a hídon, szememet a távolra szegezem, kezem a korláton, figyelem a békés habokat a nagy melegben és a fel-feltűnő halakat benne. Nem ficánkolnak, meleg a víz, fáradt tespedtséggel mennek a dolgukra. Tartjuk az irányt, a legénység teszi a dolgát.
Kis, sötétkék hajóra leszek figyelmes, japán, ringatózik a vízen a metsző napsütésben. Feltűnik egy alak rajta, nőalak. Messze van, nem néz errefelé, nem érdekli a hatalmas hajó, amin állok. Másfelé visz az útja, érzem. Nem látom jól, de úgy néz ki, mintha sellő lenne. Emlékeztet valakire. Arany a haja, mellét fekete ruha takarja, alatta kékesen csillogó pikkelyek, a fényük elvakít. Jelenség, ismeretlen emlékek törnek rám. Elszorul a gyomrom, a lábam remeg, izzad a tenyerem. Egy emberrel beszélget. Hirtelen eltűnnek a szemem elől a kajütben és a kis hajó gyorsan távolodni kezd. Megsütött a nap biztosan, hallucináltam egy pillanatra.
Mélyet, utolsót szívok a cigarettámból, elnyomom. Visszamegyek a hídra és kiadok egy teljesen felesleges parancsot, valamit tenni kell.