Hangosan, idegesen beszél. Telefonon. Talán sértetten is, a világ nem az ő pártját fogja. Meg van győződve arról, hogy senki sem akarhat jót. Ő áldozat, a körülmények áldozata.
Nem lehet tudni, mi a munkája, talán valami hipermarketben dolgozik, ruházata gondosan válogatott a kínai piacról. Kivéve a fürdőköpeny, hófehér frottír, nehezen összekuporgatott wellness-hétvégéből származhat. Az volt a paradicsom neki, végre őt szolgálták ki, nem neki kellett hajlongania mások előtt. És hát az étel, az valami fantasztikus volt, annyi rántott húst szedhetett, amennyit akart. Krumplival.
Ujján aranygyűrűk sorakoznak, minden vagyona. Ezek vannak neki, mióta felköltözött Pestre. Mély árkokat vágnak hurkás ujjaiba, talán szappannal sem jönnének már le. Hasa a törpök sapkájához hasonlatosan rálóg a szemérmére, sosem fog már lefogyni, így a gyerek után. Élettársa van, aki szandálhoz zoknit hord és kockás inget, esténként hangosan vitatkoznak a folyosón, cigarettázás közben. Akkor nem telefonál, a feszültség mégis ugyanaz. Sokat dohányzik, vékony cigarettát, arra még telik, de felelősségteljes, kijár a lakásból, hogy a gyereket ne terhelje a fáradt füsttel. Arca semmilyen, még csúnyának sem sikerült, bár soha nem volt szép. Bezzeg tinédzserkorában! Akkor még legalább az alakja jó volt.
A beszélgetésnek vége. Mélyet szív a cigarettából, idegesen elnyomja, majd visszamegy a lakásba a gyerek mellé.