Szerény, kedves fiú volt. Nem volt különösebben jóképű, viszont sokat edzett, számított neki az egészsége. Ha elengedte magát, akkor a humora is rendben volt, nem próbált meg kényszeresen vicces lenni, akkor inkább csöndben maradt.
Egy biztos: kifogástalan úriember volt, olyan családból származott. Kivette a lányok kezéből a csomagot, mindig előreengedte őket az ajtónál, kinyitotta a kocsiajtót is. A pénz nem vetette fel, de megélt valahogy, jutott szórakozásra is, alkalomadtán.
Magányos volt, a lányokkal nem igazán volt szerencséje, barátai sem voltak sokan, azt a keveset viszont megbecsülte.
Egyszercsak megjelent valahogy a társaságban, amely nem dobta ki magából, ő pedig szépen lassan beilleszkedett. Hamarosan minden este velük volt és látszott rajta, hogy jól érzi magát. Elkezdte a csapat közös hobbiját gyakorolni és ügyesnek bizonyult benne. Azt a zenét is hallgatta, amit a többiek és életében először el-elengedte magát, módjával, de ivott és szívott ő is.
Aztán eljött az alkalom, megismerkedett egy lánnyall. Minden félelmét és görcsét legyőzve udvarolni kezdett, aminek végül meglett az eredménye, a lány odaadta magát neki. A fiú elmondhatatlanul boldog volt, hiszen úgy érezte, sínen van az élete. Voltak barátai, volt szórakozása, nője, szóval végre élt.
Ragaszkodó típus volt, mint mindenki, akinek nehezen megy ez az ügy, hiszen nemcsak a másikat értékelte, hanem ott volt a saját hatalmas erőfeszítése is. A lány ritkán tűnt fel és az sem keltett gyanút, hogy a fiú minden utalására és szavára, amely arról szólt, hogy szereti őt, nem válaszolt, csak mormogott valamit. Csinos lány volt, kicsit kihívó, szerette, ha udvarolnak neki és szeretett szórakozni is, de teljesen más világból származott, mint a fiú, nem azt a zenét szerette és nem ugyanazok voltak a barátai.
Nem voltak túl régen együtt, talán néhány hónapja, amikor eljött a nyár és a lány úgy érezte, hogy mennie kell. A fiút sokként érte a hír, különösen, hogy a lány nem igazán kertelt, megmondta neki, hogy sosem szerette igazán, az előző pasija után kellett valaki, aki kicsit a tenyerén hordozza. Azt gondolta, hogy így jobb lesz, hogy őszinte, majd a fiú megutálja és keres valaki mást.
Egy júliusi estén a lány csendben sétált hazafelé a kertvárosban, ahol a szüleivel lakott. A cipője kopogása visszhangzott az utcán, sehol nem volt egy lélek sem. Bizonytalan kézzel nyitotta ki a kaput, a sok koktél megtette a hatását. Nemcsak a koktélok, persze, hanem a megadott telefonszám a borostás pasasnak, akivel megismerkedett. A fickó szórakoztató volt, vicceseket mondott, fizette az italát. A lánynak imponált, hogy jólöltözött volt, bár akinek igazán jó ízlése van, észrevette volna, hogy a fickó csak egy a tipikus fehér lennadrágos, kocsikulcspörgetős alakok közül. Csupa felszín, semmi mélység.
A lánynak sikerült végre kinyitnia a kertkaput és megindult az ajtó felé. Valami egyszer csak arra kényszerítette, hogy visszaforduljon. Az ajtó feletti lámpa épp elég fényt adott, hogy a kertet nagyjából bevilágítsa.
A kertben volt egy gesztenyefa.
Annyi fény volt, hogy a lány még ittasan is észrevegye a nagy, sötét foltot az ágak között.
A fiú már nem élt.
(a szerző megjegyzése: a történet nagy része sajnos igaz)